Eredményt hirdetett a Dining Guide zsűrije

Az előzetes szakmai szelekció után versenyben maradt legjobb éttermek közül a kifejezetten erre a célra összeállt nemzetközi bíráló bizottság a címet és az azzal járó elismerést a Fausto‘s étteremnek ítélte oda a Lánchíd Palotában rendezett kulináris találkozón.

Már a legjobb 10 étterem ismeretében egyértelművé vált, hogy a modernebb, a tradicionális hazai éttermi kultúrát továbbfejlesztő vagy azzal szakító vendéglátóhelyek, illetve a nemzetközi konyhát képviselő éttermek túlsúlyba kerültek a hagyományos kedvencekhez képest.éttermét kiválasztó zsűri mint évről-évre mindig, idén is új tagokkal bővült. Ungár Tamás a Szállodaportások Aranykulcs Egyesületének elnöke, Bárándy Péter ügyvéd, volt miniszter, Straub Elek a Magyar-Német Kereskedelmi Kamara elnöke mellet számos új tag erősíti a szakértő testületet.

A nemzetközi gasztronómiai igényeket is jól ismerő 28 tagú értékelő testület ezt követően személyesen tesztelte a kiválasztott éttermeket, hogy a lehető legfrissebb élmények alapján dönthessen. A bizottság komoly sikerként könyveli el, hogy az éttermek rendkívül komolyan veszik a versenyt, így a díj részben már most is elérte egyik fő célját, a hazai étteremkultúra és vendéglátás színvonalának javítását. Ezt a jelölt éttermek ételkóstolóikkal is bizonyították, melyeken keresztül a gála közönségének mutatkoztak be.

Az áprilisban újra indult vetélkedésnek már az első fordulója is olyan meglepetéseket hozott, amelyek jól jelzik a hazai éttermi kultúra változását és fejlődését. A bírálóbizottság az idei első tíz közé a tavalyi nyertesek közül csak a Lou Lou, a Páva, a Le Bourbon és a  Fausto’s éttermet jutatta be, végül a legjobbnak járó elismerést – 2005 után másodszorra is – az újraértelmezett olasz konyha hazai zászlóshajója, a Fausto‘s kapta meg. Az első alkalommal az egész országra kiterjedő vizsgálódás és kóstolás eredményeként két vidéki étterem is helyet kapott az országos élmezőnyben. A régóta kulináris zarándokhelynek tekintett Ráspi és Villa Medici a zsűri döntése szerint is ott van Magyarország legjobbjai között. 2007-ben országosan is folytatódni látszott a Budapesten megmutatkozó trend: az első 10 helyre rangsorolt éttermek listája ismeretében megállapítható, hogy a versenyben meghatározó a szerepe a leginkább modern nemzetközi, illetve esetenként fúziósként leírható konyhának, amelyet a Páva (Four Seasons), a Bock Bistro,  az orosz alapokon álló Arany Kaviár, és a Manna Lounge képvisel. Figyelemre méltó a franciás ízvilág (Le Bourbon, Lou Lou) és az olasz alapokon álló konyha (Fausto’s és Villa Medici) kiemelkedő szereplése is, miközben a tradicionális hazai ízekkel operáló éttermek jelentősen visszaszorultak (Múzeum és Ráspi).

A Dining Guide – negyedévente megjelenő, magyar és angol nyelvű éttermi teszteket, ajánlókat valamint folyamatosan aktualizált éttermi adatbázist tartalmazó kalauz – és kiadója, a PrintXBudavár Zrt. által összehívott bírálóbizottság értékelése szerint tehát színvonal tekintetében jelentősen előretörtek a korszerű ízvilágra és a nemzetközi konyhára építő éttermek, amely jelenség megfelelni látszik a nemzetközi viszonyoknak. Ezzel párhuzamosan szembetűnő az is, hogy a vendéglátás fejlesztésére irányuló törekvések ellenére a hagyományos magyar ízeket képviselő éttermek színvonala nem felel meg a kényes elvárásoknak, így ezek csak két helyet tudtak kivívni maguknak a legjobb tíz között, és végül a győztes sem közülük került ki.

Az „ínyenc bizottság” a következő módszerrel döntött az éttermek rangsorolásáról, illetve az idei győztesről: miután minden tag megnevezett 5-10 jelölésre alkalmas színvonalú éttermet, a kialakult listán szereplő vendéglátóhelyeket a bizottság tagjai 1-5-ig terjedő érdemjeggyel értékelték, és az így legtöbb pontot kapott éttermekből állt össze a „top 10”. Tehát a legjobb 10 között lenni már önmagában is komoly elismerést jelent. A további szelekció során a kiválasztott éttermeket a zsűritagok személyesen is tesztelték, hogy a lehető legfrissebb tapasztalatok alapján dönthessenek. A tesztek összesítését követően alakult ki a végső sorrend.

Az értékelés egyik legfontosabb eleme, hogy a nemzetközi éttermi választékot is jól ismerő ínyencek nemcsak szigorúan kulináris kritériumok alapján döntöttek, hanem általános gasztronómiai és fogyasztói szempontokat is figyelembe vettek. Így az étterem küllemét, az ételek és italok választékát, az elfogyasztott ételek és italok minőségét, a személyzet felkészültségét, a kiszolgálás szakszerűségét és figyelmességét, valamint az étterem tisztaságát is gondos vizsgálat alá vonva hozták meg végső döntésüket.

A Dining Guide az elmúlt három év versenyeinek sikere alapján idén is folytatja a hazai gasztronómia fejlesztése és a vendéglátás színvonalának javítására tett erőfeszítéseit, és 2008-ban újra meghirdeti az év legjobb étterme címért zajló vetélkedést.

www.diningguide.hu

 

www.diningguide.hu www.babanet.hu www.koloknet.hu www.hullamvadasz.hu