ismered.
Sajtókampánnyal erősíti ismertségét a Superbrands 2009 program. A május elejétől június közepéig futó imázsépítő kampányhoz kapcsolódóan többek között a Figyelő, a Marketing & Média, a Napi Gazdaság, a Népszabadság, a Piac & Profit, a the line, valamint az Üzlet & Siker hasábjain jelent meg az ismered. szlogennel operáló hirdetés.
Szerettük volna emlékezetessé tenni a Superbrands program ötödik születésnapját. Úgy véltük, hogy a Magyarországon immár fél évtizede létező Superbrands státusz sikere folytán kiérdemel egy imázs-hadjáratot. Az országos kampány indulásával együtt új ruhába öltöztettük honlapunkat is, továbbá nyereményjátékot hirdettünk a széles publikum számára - mondta Wiszkidenszky András, a Superbrands Magyarország igazgatója.

Az ismered. szlogen alatt futó kampány kreatívját a B&P Brandaktív csapata készítette.
A Superbrands Magyarország az idei évtől még nagyobb hangsúlyt fektet kommunikációjában a program nyújtotta publicitás erejére. Így azt a feladatott kaptuk, hogy a kialakított kreatív egyszerre sugallja a Superbrands, továbbá a programban részt vevő márkák ismertségét, sokszínűségét. Az év első felében futó bevezető kampány folytatásaként év végén útjára engedjük a Róluk beszélünk szlogenű gyűjtőkampányt, amelynek immár hagyományosan a legkiválóbb brandek népszerűsítése a célja - hangsúlyozta Zimmermann Zsolt, a B&P Brandaktív art directora.
