Ötéves a magyar Superbrands

2009. február 12-én tartotta alakuló ülését a Business Superbrands és a Superbrands Szakértői Bizottság. A szaktekintélyek idén másodjára a fogyasztói mellett az üzleti márkák kiválóságait is díjazzák.

Büszkék vagyunk arra, hogy a Magyarországon immár öt éve létező Superbrands státusz mára a márkaépítés igazodási pontjává vált – hangsúlyozta Wiszkidenszky András a Superbrands Magyarország igazgatója.

Superbrands Bizottság

2009-ben azok a márkák bízhatnak a sikerben, amelyek tisztelik a partnereiket, rugalmasak, képesek erős személyes márkákat felvonultatni és elhiszik, hogy győzhetnek – tette hozzá Dr. Serényi János a Superbrands Bizottság elnöke.

A gyorsan alkalmazkodó márkák megérdemlik a hírnevet, ezért a Superbrands Program központi céljának a legkiválóbbak megismertetését tekinti a széles közönséggel melynek alapja egy, a Program keretén belül megvalósuló nagyszabású kampányt. Idén a B&P Brandaktívval – a márka- és kommunikációs stratégia ügynökségével − kialakított együttműködésből adódóan egy teljesen új kreatív koncepció segíti a kampányban résztvevő superbrand-ek kommunikációját.

A Superbrands Bizottság tagjai 2009-ben

Név Beosztás Vállalat
Dr. Bendzsel Miklós elnök Magyar Szabadalmi Hivatal
Dr. Fixler László titkár Kiváló Áruk Fóruma
Heal Edina vezérigazgató Sláger Rádió
Dr. Herendi Gábor reklámfilm-rendező SkyFilm Studio
Kovács Zoltán elnök Informatikai Vállalkozások Szövetsége
Kozák Ákos ügyvezető igazgató GfK Hungária Piackutató Intézet
Málnay B. Levente vezérigazgató MTV Networks Magyarország
Merényi Éva elnök LOWE GGK
Dr. Nagy Bálint elnök Magyar Reklámszövetség
Nyomárkay Kázmér főszerkesztő-lapigazgató Sanoma Budapest Kiadói Zrt.
Dr. Serényi János  elnöke Superbrands Bizottság
Dr. Törőcsik Mária  egyetemi tanár Pécsi Tudományegyetem, Marketing Tanszék
Dr. Vass László  elnök Lobbi Szövetség, Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola
Dr. Vértes András  elnök GKI Gazdaságkutató

 

A Business Superbrands Bizottság tagjai 2009-ben

Név Beosztás Vállalat
Dr. Babai László elnök Orvosi és Egészségügyi Vállalkozások Országos Szövetsége
Dr. Bauer András tanszékvezető egyetemi docens Budapesti Corvinus Egyetem, Marketing és Média Intézet
Dr. Bienerth Gusztáv elnök American Chamber of Commerce
Bogdanovits László főtitkár Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége
Dr. Csikai Miklós elnök Magyar Agrárkamara
Gyuris Dániel alelnök Magyar Bankszövetség
Kázmér Judit elnök Magyar Lapkiadók Egyesülete
Dr. László Géza alelnök Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület
Lőrincze Péter alelnök Trigránit
Dr. Lukács János elnök Magyar Könyvvizsgálói Kamara
Mehrli Péter elnök Magyar Ingatlanszövetség
Németh Attila elnök Magyar Gépgyártók Országos Szövetsége
Palkovics Péter alelnök Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara
Radetzky Jenő elnök ICC Nemzetközi Kereskedelmi Kamara Magyar Nemzeti Bizottsága

 

www.superbrands.hu

2009. 02. 16.

www.diningguide.hu www.babanet.hu www.koloknet.hu www.hullamvadasz.hu